Arccal előre a pofonért. Generációkról nem lehet beszélni általánosítás nélkül, amit töretlen egyezségben utál mindenki - az is, aki beszél, az is, akiről beszélnek. Csakhát ettől még fontos.
Miért kezdődik minden generációs előadás centrifugáról, Colombo-ról és Elvisről készült képekkel? Miért fontos a generációk megértéséhez tudni, hogy mikor jelent meg a Sony walkmanje, mikor omlott le a berlini fal vagy mikor mutatta be Jobs az iPhone-t? Nyilván, mert kontextus nélkül nehéz értelmezni azokat az adottságokat, amik az adott kor ‘normálisát’ jelentik - ahogy Steigerwald Krisztián is hivatkozik rá a könyveiben.
Tényleg ezek határoznak meg? Vagy ennél van mélyebb rétege is az evolúciónak?
Szerintem bőven van. Nem kérdőjelezem meg persze az Orion TV, az internet vagy az AI megjelenésének forradalmi jelentőségét, csak mellé tennék még más dolgokat is, főleg, amikor a Z generáció (az 1995-2010 között születettek) ‘normálisáról’ beszélünk.
Ők azok, akik már nemhogy a munkaerőpiacon vannak, de lassan a harmadik X-et is ünnepelhetik.
Durva, nem?
A generáció kutatás az a tudomány, ami arról szól, hogy felmérje, milyen képességek hasznosak igazán egy-egy generáció számára és melyek felett haladt el az idő, válnak egyre inkább szükségtelenné - még akkor is, ha a korábbi generációk erre egyelőre megütközéssel reagálnak. Dőlj hátra, Dorka vagy én biztosan megírjuk a cikk másik felét is, hogy milyen képességek értékelődtek fel e generáció számára - most viszont a legnagyobb munkahelyi feszültségeket okozó, egyre inkább szükségtelenné váló képességeket nézzük meg.
Nem megyek bele nagyon a biológiába, de fejlődésünk szempontjából életünk első 3 éve kritikus, ekkor alakul ki a születésünkkor is működő hüllőagy mellé a limbikus rendszer, mely az érzelmekért felel. Ekkor tanuljuk meg, hogy világ megfigyelhető jelenségeiből mire következtessünk, másnéven ekkor alakul ki az asszociációs képességünk, hogyha szirénát hallunk, mentőautóra gondolunk. Vagy tűzoltóra. Vagy rendőrre.
Vagyis azok a behatások, melyek ekkor érnek minket, kulcsfontossságúak, erre alapozzuk a későbbi működésünket, döntéseinket. Szóval nézzük, milyen hatások érnek egy késői GenZ-t és milyen képességeket nem tart ezek következtében hasznosnak.
Mikor én bekerültem, nem azt kérdeztem, hogy ez nekem miért jó, meg mit kapok ezért cserébe? Dolgoztam, mint az állat, aztán idővel felfigyeltek rám, de nem vártam a sült galambot!
Amikor én nőttem fel (ne firtassuk, mikor volt az), Dr. Spock azt mondta, hogy három óránként kell szoptatni a gyerekeket. Mivel Anyukám mai napig szó szerint idéz a könyvből, ezért az a gyanúm, hogy hiába voltam éhes 2 óra után, nagy valószínűséggel nem kaptam hamarabb enni, ki kellett várnom a harangot. Megtanultam várni.
Sőt, megtanultam, hogyha eleget várok, akkor valami csuda dolog vár rám, kaja.
A 2010-es évekre a rengeteg nevelési irányzat egyike az igény szerinti szoptatás, amiből egy kisbaba azt tanulja meg icipici korától, hogy várni nem érdemes, azonnal jelezni kell, ha beüt az éhség és a probléma meg lesz oldva. Ez egyszerre jelenti azt, hogy nem várhatjuk ma már el egy GenZ-től, hogy várjon 3-5 évet az előléptetésére, és persze azt is, hogy nem lesz gondja azzal, hogy jelezze, valamelyik szükséglete nem elégül ki a munkahelyen, akár azzal is, hogy másnap nem megy be dolgozni, ghostol Téged. Egyszerre kapott mintát türelmetlenségre és önérdekérvényesítésre. Egyenes összefüggéskeresés, amely nem biztos, hogy így igaz, ahogy írom? Lehet. Persze ettől még megfigyelésként helytálló? Az.
Ha én annak idején megengedtem volna magamnak ezt a tiszteletlenséget… na és most még udvariasan fogalmaztam…
Rengeteg kutatás foglalkozik azzal, hogy az érintőképernyők megjelenése óta mennyivel csökkent a szülők gyerekekkel való interakciója. Vannak fenntartásaim a módszertannal kapcsolatban, de jelenleg az a mondás, hogy 39%-kal csökkent az anya/apa-baba szemkontaktus ideje (ami az érintés utána második legfontosabb kötődési megnyilvánulás a babák számára).
Ez egy brutális szám.
Miközben háromgyerekes anyaként én leszek az utolsó, aki pálcát tör bárki felett akár az igény szerinti táplálás miatt, akár azért, mert a rohanó világban egy édesanya vagy édesapa etetés közben ránéz a telefonjára, esetleg sorozatot néz, vagy emailt ír. Mégis el kell fogadnunk, hogy ennek is következményei vannak - azt tapasztalja meg a kisgyerek, hogy senki sem koncentrál (eleget) rá, vagyis nem szükséges, nem hasznos egy dologra koncentrálni. Hasznos viszont több dologra egyszerre koncentrálni, ahogy ezt a szülő is teszi és ebben segít, hogy a világ tényleg a farzsebünkben van.
Ha én annak idején nekiállok nyafogni, az tudod kit érdekelt volna…
Az előző pontból következik, hogy elképesztően sok inger ér egy mai gyereket már élete első 3 évében is, sokkal több mint 10-20 éve. Azt szokta meg hogy folyamatosan villog, rezeg, búg, zúg, csörög, csipog valamilyen kütyü körülötte, számára ez a normális. Továbbmegyek, mikor én a suliból hazafelé tartottam trolin, villamoson, buszon semmi mást nem csináltam, csak bámultam ki a fejemből.
Az volt a mindfulness maga.
Csoda világ volt, töltődtem, az agyam pihent, kikapcsoltam. Ma már ilyen luxusa nincs egy fiatalnak. Nonstop pezseg az online térben, érik az ingerek és ezt igényli is, ez a normális. Éjjel 2-3-ig fent van, pörgeti a tiktok videókat, mert számára az a normális, hogy nem pihen az agya. Csakhogy az evolúció nem ilyen gyors, ezt a tempót nem bírja a rendszer és kiégünk. Egyébként nem csak a genZ, rengetegen más generációkból is.
Amikor én kerültem be a céghez, tepertem, mint az állat, nem estem kétségbe minden apró akadálynál!
Megjelent a “helikopter szülőség”, amikor szülők vívják meg a gyerekek küzdelmeit, tudod, mikor Palika lapátját elveszi Petike a homokozóban, mire Petike szülei nekimennek Palika szüleinek és a vita hevében észre se veszik, hogy Petike és Palika már rég együtt csúszdáznak és egyikük se gondol a lapátra. Aztán ez így megy a suliban is, mikor nekimegyünk a tanárnak, hogy mi az az “alá” az ötös alatt, mikor mennyire okos már ez a gyerek. És így tovább, és így tovább. A gyerek pedig elfogadja, hogy ő nem küzd. A szülei küzdenek miatta, érte vagy akár helyette is.
Azt a mintát kapja tehát, hogy neki nem szükséges küzdenie, ezt megoldják mások. Nem tanul meg konfrontálódni, konfliktust és indulatokat kezelni, nem tanulja meg tűrni a stresszt (hiszen azonnal kiadja, ahogy megosztja az egész világgal). Ezt a folyamatot nem segíti a mamahotel és az, hogy évről évre nő az az életkor, mikor a fiatalok elköltöznek otthonról. Ma Magyarországon ez 26 év a nőknél és 28 év férfiaknál. Nagyon más motivációnk van megküzdeni bármiért is, ha otthon fűtött lakás, tele hűtő, a benzinnel teletankolt kölcsönautó vár. A munkahelyen ez azt is jelenti, hogy sokkal rövidebb határidők, időtávok, apróbbra darabolt célok szükségesek a motiváció megőrzéséhez.
Amikor én bekerültem és rám figyelt valamelyik vezető, én ittam a szavait….
A XXI. századi sokféle nevelési elvek közül egyre általánosabb a partneri nevelés, ahol a szülő már nem az autoritást, hierarchiát testesíti meg, hanem sokkal partneribb kapcsolatot épít fel, a gyerekeknek is van beleszólásuk a család életébe és sokszor közös döntéseket hoznak. A szülő-gyerek kapcsolatokban egyre inkább a gyerek igényeihez alkalmazkodnak és ez épül be az elvárásokba is. Mindez azt is jelenti, hogy a munkahelyi kapcsolatokban sem a titulust tiszteli, hanem a hitelességet, ott is inkább egy (reversed) mentoringon alapuló együttmûködést képzel el a vezetőjével, hiszen a szülőtől is ezt a mintát látta sok esetben, illetve azt, hogy személyére (igen, az övére) szabott megoldásokkal keresik a kedvét.
Természetesen mint minden általánosítás, a generációs elmélet is csak nagyon nagy mintára igaz, kisebb csoportokra nyomokban, egyénekre meg szinte egyáltalán nem - nincsen olyan, hogy ‘átlagos GenZ’. A generációs hovatartozásunk csupán 3-4. helyen határoz meg minket a DNS, a személyiség, a mikro és makrokörnyezet után. (Ha olvastad a korábbi kérdésfelvetésünket, a kultúra vs. generáció témában, akkor mostmár a választ is tudod: nem!) A fenti gondolatok egyetlen egy Z generációsra sem igazak így, egy az egyben, de trendként megfigyelhető ez a tendencia és a vállalatok már építenek is ezekre a megállapításokra.
Nem érdemes azzal áltatni magunkat, hogy ugyanezek a megállapítások ne lennének egyre igazabbak ránk, nem Z genereciósokra is, csak nekünk ez nem a limbikus rendszerben, szinte felülírhatatlanul gyökerezik, hanem ugyanezeket a képességeket kesôbb alakítjuk sokkal tudatosabban. A világ ránk is ugyanúgy hat, mi is egyre türelmetlenebbek vagyunk, egyre hamarabb kattintunk át másik cikkre/videóra, mi is egyre fáradtabbak, elnyűttebbek vagyunk és tendálunk a biztosabb sikerrel kecsegtetô feladatok felé, megkérdőjelezve mindent és bármit, ami nem elég hiteles a számunkra.
Nem Te! Nem is én! Mi mind együtt.
És ez nem rossz és nem jó. De más.
Folyt. köv.!
Két hónapja a fiókban ez a gondolat, de Dorka most olyan magasra dobta a Hofstede labdát, hogy nem lehet nem érte nyúlni.
Makrai Fanni
today
2024-01-18
Múlt héten zajlott a szakmák Európa-bajnoksága, a EuroSkills2021, Grazban. Idén BHB, Jasper és én kísérhettük a csapatot team leaderként a versenyre, mint a csapat coachai.
Nagy-Józsa Dorottya PCC
today
2021-09-29
Makrai Fanni